Fejlesztések és bővítések

Nyertes pályázatok

Aktív lovas és kerékpáros turisztikai fejlesztés Nyugat-Borsodban TOP_PLUSZ-6.1.4-23-BO2-2024-00002

Az aktív turizmus fejlesztése keretében Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében több kiemelt projekt valósul meg közel 5 milliárd forintos támogatással. A projektek célja, hogy a vármegyében gyalogos, kerékpáros, lovas és vízi turisztikai útvonalak fejlesztésével, valamint egységes szolgáltatási rendszer kialakításával jól szervezett, komplex, élményalapú aktív turisztikai kínálat jöjjön létre.

Ezek közül az egyik az „Aktív lovas és kerékpáros turisztikai fejlesztés Nyugat- Borsodban” című kezdeményezés, amely hat település összekapcsolásával egy 6+1 megállópontos lovas és kerékpáros túrahálózat kialakítását célozza.

A projekt megvalósítása több szervezet együttműködésével történik: Arló Nagyközség Önkormányzata, Bükkmogyorósd Község Önkormányzata, Hangony Községi Önkormányzat, Hét Község Önkormányzata és Uppony Község Önkormányzata, valamint a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület, BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és az NYBT Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. alkotják a konzorciumot. A projekt 663,08 millió Ft támogatásból valósul meg.

A fejlesztés célja egy olyan, országos és nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódó aktív turisztikai rendszer kialakítása, amely a lovas infrastruktúra (lóbeállók, karámok, itató- és pihenőpontok) és a kerékpáros szolgáltatások (pihenők, tárolók, szerviz- és információs pontok) kiépítésével biztosítja az EUROHORSE útvonalhoz, valamint a térség gyalogos túraútvonalaihoz való kapcsolódást.

A fejlesztések egyszerre szolgálják: a térség természeti értékeinek élményszerű bemutatását, a helyi közösségek és szolgáltatók bevonását, valamint a fenntartható és akadálymentes turisztikai infrastruktúra megteremtését.

A projekt célcsoportját az aktív turizmus iránt érdeklődő lovasok, kerékpárosok és túrázók mellett a családok, természetkedvelők és helyi lakosok adják, akik számára a fejlesztés új kikapcsolódási, kulturális és közösségi lehetőségeket kínál.

Nonprofit Közösségi Tér és Kézműves Udvar kialakítása, építése Hangonyon

Hangony Község Önkormányzatának Képviselőtestülete sikeres pályázatot nyújtott be a TOP Plusz-1.2.1-21 „Élhető települések” című pályázati felhívásra.

A kedvezményezett neve: Hangony Község Önkormányzata

A fejlesztés címe: Nonprofit Közösségi Tér és Kézműves Udvar kialakítása,
építése Hangonyon

Projektazonosítója: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BO1-2022-00110

Tárgya, célja: Egy erősen leromlott állapotú épületet felújítása, közösségi
tér kialakítása

A szerződött támogatás összege: 284 196 949 Ft

A támogatás mértéke (%-ban): 100 %

A projekt műszaki tartalma: az épület hőszigetelése, nyílászáró-cseréje, fűtési rendszer korszerűsítése, játszóudvar fejlesztése, megújuló energia használata, parkolási infrastruktúra fejlesztése

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2026.03.31.

A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.

Nonprofit Közösségi Tér és Kézműves Udvar kialakítása, építése Hangonyon

Az Élhető települések című pályázati felhívás TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BO1-2022-00110 azonosítószámú nyertes projektjének keretében Hangony Községben Kézműves Udvar és Közösségi Tér épül. Ennek során Hangony Község Önkormányzata az alábbi főtevékenységeket kívánja megvalósítani:

  • Közösségi, bemutató és kiállító funkciót ellátó terület kialakítása
  • az épület hőszigetelése, nyílászáró-cseréje
  • fűtési rendszer korszerűsítése
  • játszóudvar fejlesztése
  • megújuló energia használata
  • parkolási infrastruktúra fejlesztése

Az épülethez tartozó 160 m2-es terület rendbetételével egy igényesen kialakított, bárki számára hozzáférhető komplex közösségi tér jön létre.

TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00023 Minibölcsőde kialakítása Hangony Községben

Kedvezményezett neve: Hangony Községi Önkormányzat

Projekt címe: Minibölcsöde kialakítása Hangony községben

A szerződött támogatás összege: 94.922.000 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Projekt fizikai befejezése: 2023.12.15.

Az 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 94.§ (3a) bekezdése értelmében amennyiben a bölcsődei ellátásra az adott településen legalább öt gyermek tekintetében igény jelentkezik, vagy a település 3 év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt, a települési önkormányzat köteles gondoskodni a gyermekek bölcsődei ellátásáról.
Fenti adatok és a hivatkozott Gyermekvédelmi törvény alapján alátámasztott és indokolt a településen élő 3 éven aluli gyermekek száma az ellátás megszervezése, mini bölcsőde kialakítása.
A projekt keretében egy új, mini bölcsődei intézmény kerül kialakításra két bölcsődei csoporttal, melyek férőhelyszáma 2×7 fő, így az indikátorvállalás 14 fő az „Újonnan létrehozott, 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma” c. indikátor vonatkozásában.
A 3626 Hangony, Rákóczi Ferenc út 128. szám alatti ingatlanon tervezett MINI BÖLCSŐDE az 50 hrsz. telken valósul meg, a telek nagysága 1 942 m2.
Az épület felújítása és átalakítása során a telek területe nem változik.
A Hangony, Rákóczi Ferenc út 128. szám alatti ingatlan, amelyen a MINI BÖLCSŐDE létesül Hangony község belterületén, a Polgármesteri Hivatal közvetlen szomszédságában található. Az ingatlan közelében van továbbá az általános iskola épülete is. A terület jól megközelíthető a Rákóczi Ferenc útról.

A „Minibölcsőde kialakítása Hangony Községben” című TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00023 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg 94.922.000 forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével.

Projekt célja:

A projekt célja, célja, hogy a kisgyermekek elsajátítsák azokat a készségeket, képességeket, amelyek segítik őket abban, hogy hatékonyan és kiegyensúlyozottan viselkedjenek saját kulturális környezetükben és sikeresen alkalmazkodjanak annak változásaihoz. A bölcsődei nevelés további célja, hogy a kora gyermekkori intervenció szemléletének széles körű értelmezésével összhangban minden kisgyermekre és családjára kiterjedő prevenciós tevékenységet folytasson. Hangony Község Önkormányzata bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató családbarát intézményként, szolgáltatásként hozzájárul a családok életminőségének javításához, a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez

A projekt keretein belül megvalósul:

  • -Mini bölcsőde fedett és nyitott terasz
  • -Előtér, babakocsi tároló és akadálymentes mosdó, valamint a két gyermek öltöző-átadó helyisége – a szülők és a gyermekgondozók kapcsolatát mutatja.
  • -A két csoport szoba és a hozzátartozó két gyermek mosdó-fürösztő, valamint a közös használatú nyitott és fedett terasz – a gyermekgondozók és a kisgyermekek napi tartózkodási helye.
  • -Közlekedő, mosókonyha-vasaló, személyzeti öltöző-mosdó és a két tejkonyha-előkészítő – a gyermekek ellátásához szükséges funkcionális helyiségek.
  • Az épület a parkolóból (itt van az akadálymentes parkoló is) akadálymentesen megközelíthető.
  • A projekt keretében az épület főbejárata akadálymentesítése megvalósul, az épületen belül
  • akadálymentes mosdó helyiség, melyben kézmosó és WC szaniterek kerülnek beépítésre.
  • Az akadálymentes parkolót a szomszédos, szintén az Önkormányzat tulajdonában lévő
  • ingatlanon oldottuk meg. Az épületbe való bejutáshoz az épület nyugati oldalán egy rámpát is
  • terveztünk, így kerekesszékkel is akadálytalanul lehet bejutni az épületbe.

Sajtóközlemény

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projekt során, egy új, mini bölcsődei intézmény került kialakításra két bölcsődei csoporttal, melyek férőhelyszáma 2×7 fő, így az indikátorvállalás 14 fő az „Újonnan létrehozott, 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma” c. indikátor vonatkozásában. A beruházás keretében megvalósult az épület teljeskörű felújítása, akadálymentesítése.
A fejlesztés az Európai Unió 100 %-os vissza nem térítendő támogatásával, 94 millió Ft-ból valósult meg

A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága TOP-TOP-1.4.1-19 Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése tárgyú felhívásra Hangony község által benyújtott, elnyert és sikeresen megvalósított pályázat eredményeként a 94 millió forint európai uniós támogatás segítségével egy új, 2 csoportos, 14 férőhelyes Minibölcsőde jött létre, a 3626 Hangony, Rákóczi Ferenc út 128. szám alatti ingatlanon. Az épület felújítása és átalakítása során a telek területe nem változott. A kialakított MINI BÖLCSŐDE Hangony község belterületén, a Polgármesteri Hivatal közvetlen szomszédságában található. Az ingatlan közelében van továbbá az általános iskola épülete is. A terület jól megközelíthető a Rákóczi Ferenc útról.
A projekt célja volt, hogy hogy a kisgyermekek elsajátítsák azokat a készségeket, képességeket, amelyek segítik őket abban, hogy hatékonyan és kiegyensúlyozottan viselkedjenek saját kulturális környezetükben és sikeresen alkalmazkodjanak annak változásaihoz. A bölcsődei nevelés további célja, hogy a kora gyermekkori intervenció szemléletének széles körű értelmezésével összhangban minden kisgyermekre és családjára kiterjedő prevenciós tevékenységet folytasson. Hangony Község Önkormányzata bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató családbarát intézményként, szolgáltatásként hozzájárul a családok életminőségének javításához, a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez. A műszaki átadás-átvétel 2022.06.30-án megtörtént.
A projekt fizikai zárása: 2023.12.15.

A fejlesztés során beszerzésre kerültek az üzemeltetéshez szükséges eszközök.

EFOP-2.1.2-16-2019-00158 – Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Hangony községben

Kedvezményezett: Hangony Községi Önkormányzat

Projekt címe: Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Hangony községben

A szerződött támogatás összege: 15 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100 %

Projekt fizikai befejezésének dátuma: 2022.08.31.

Projektazonosító: EFOP-2.1.2-16-2019-00158

Sajtóközlemény

Hangony Községi Önkormányzata Európai Uniós projekt keretében sikeresen befejezte az EFOP-2.1.2 konstrukció keretében megkezdett beruházási programját a Biztos Kezdet Gyerekház infrastrukturális hátterének kialakítására. Támogatási szerződésben megítélt és elnyert vissza nem térítendő támogatás összege: 15, 00 millió forint. A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a. Az EFOP-2.1.2-16-2019-00158 számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Hangony Községi Önkormányzata „Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Hangony községben” című, EFOP-2.1.2-16-2019-00158 számú projekt segítségével kiterjesztette a hátrányos helyzetűek felzárkózása és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében megkezdett integrációs programját.
A projekt célja a 0-3 éves korú gyermekek számára nyújtott Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatás, infrastrukturális feltételeinek biztosítása.
A fejlesztés eredményeként a pályázó 1 db korszerű Biztos Kezdet Gyerekházat hozott létre, amely a településen élő 0-3 éves korú gyermekkel rendelkező szülők és gyermekeik számára nyújt különböző
szolgáltatásokat.
A projekt legfontosabb számszerűsíthető eredményei: – 1 db Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása – 10 fő részére alkalmas közösségi tér kialakítása.

Eredmények számszerűsítése: Hangony Községi Önkormányzata a projekt tervezésekor felmérte a településen élő családok igényeit, majd az eredményeket összegezve 1 db Biztos Kezdet Gyerekház kialakítását valósította meg, amely jelentősen hozzájárul a társadalmi felzárkózás eredményeihez.

EFOP-1.4.3-16-2017-00131 Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Hangonyban

Kedvezményezett: Hangony Községi Önkormányzat

Projekt címe: Biztos Kezdet Gyerekház kialakítása Hangonyban

A szerződött támogatás összege: 40 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt fizikai befejezésének dátuma: 2023.08.30.

Projektazonosító: EFOP-1.4.3-16-2017-00131

Hangony Községi Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az EFOP-1.4.3-16 Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok támogatása című felhívásra. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, az önkormányzat 40.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. Jelen projekt forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A projekt tartalmának bemutatása:

A program hosszú távú célkitűzése olyan gyerek- és családbarát szolgáltatási környezet kialakítása, amely a szülők partneri bevonása és aktív részvétele mellett koragyermekkorban egyenlő esélyt biztosít a veleszületett képességek kibontakozásához, a minél korábbi – lehetőleg 3 éves kortól – óvodai részvételhez és a sikeres iskolakezdéshez.

TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00104

Kedvezményezett neve: Hangony Községi Önkormányza

Projekt címe: Hangonyi művelődési ház energetikai korszerűsítése

Támogatás összege: 54 854 550 Ft

Támogatás mértéke: Projekt elszámolható költségeinek 100%-a

Projekt fizikai befejezésének napja: 2023.04.30.

Projekt azonosító száma: TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00104

Projekt bemutatása:

Hangony Községi Önkormányzat jelen megvalósult programmal a hátrányos helyzetű település kultúrháza és egyben könyvtára (melyben a helyi rendőrségi körzeti megbízotti iroda is működik) épületét korszerűsítette.

A projekt CÉLJA volt a TOP-3.2.1-16 felhívás céljával összhangban a települési önkormányzat tulajdonában álló intézmény energiahatékonyságot növelő felújítása, a hazai megújuló energiaforrások fokozottabb használatának ösztönzése és népszerűsítése a projekt kommunikációja és képzés által, CÉLCSOPORTJA B-A-Z megye komplex p fejlesztendő Ózdi járásában lévő település lakossága, fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentéséhez.

A beruházás részeként megvalósult:

  • az épület külső határoló szerkezeteinek hőszigetelése;
  • maximum HMKE fotovillamos rendszer telepítése;
  • HMV rendszer korszerűsítése;
  • biomassza kazánrendszer telepítése és a kapcsolódó fűtési rendszer kialakítása.

A jelen projektre rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával a
lehető legnagyobb megtakarítást érte el az önkormányzat az épület végső energiafelhasználásában. A fejlesztés révén létrejött energia hatékony működés hozzájárul az önkormányzati költségvetés csökkentéséhez, biztosítja az épület hosszú távú fenntarthatóságát. A megvalósult intézkedések eredményének bemutatásával, a jó megoldások ismertetésével, a közszféra példamutatásával pedig az önkormányzat szemléletváltozást indított el, amellyel az energia valós értéke tudatossá válik, visszahat a természeti erőforrásokkal való bánásmódra, elősegíti a környezet- és klímavédelmi célok elérését, valamint a fenntarthatóság felé való átmenetet.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Sajtóközlemény

A „TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” tárgyú felhívás keretében megvalósult Hangony Községi Önkormányzat TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00104 azonosítószámú projektje. Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból nyújtott vissza nem térítendő európai uniós támogatás összege 54,85 millió forint. A művelődési ház energetikai korszerűsítésével növekedett az épület energiaigényének hatékonysága, ezáltal a projekt hozzájárult az intézmény pénzügyi stabilitásának biztosításához, mivel a beruházás eredményeként jelentősen csökkentek a fenntartási költségek.

Hangony Községi Önkormányzat jelen megvalósult programmal a hátrányos helyzetű település kultúrháza és egyben könyvtára épületét energetikailag korszerűsítette. A települési önkormányzat tulajdonában álló intézmény energiahatékonyságot növelő felújítása, a hazai megújuló energiaforrások fokozottabb használatának ösztönzése és népszerűsítése a projekt kommunikációja és képzés által, a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentése volt a célja a projekttel.

A fejlesztés (hőszigetelés, napelemek telepítése, biomassza kazánrendszer és a kapcsolódó fűtési rendszer kialakítása) eredményeként környezeti szempontok érvényesültek, az épületben a megújuló energiaforrás felhasználás összes energiafelhasználáson belüli aránya növekedett. A rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával a lehető legnagyobb megtakarítást érte el az önkormányzat az épület végső energiafelhasználásában. A fejlesztés révén létrejött energia hatékony működés hozzájárul az önkormányzat költségeinek csökkentéséhez, biztosítja az épület hosszú távú fenntarthatóságát. A megvalósult intézkedések eredményének bemutatásával, a közszféra példamutatásával pedig az önkormányzat szemléletváltozást indíthat el, amellyel az energia valós értéke tudatossá válik, visszahat a természeti erőforrásokkal való bánásmódra, elősegítheti a környezet- és klímavédelmi célok elérését, valamint a fenntarthatóság felé való átmenetet.

A kivitelezési munkákat 2022 nyarán kezdték meg. A vállalkozó az AKLA-BAU Kft. volt. Műszaki átadás-átvétel 2023.02.24-n történt meg.

A „Hangonyi művelődési ház energetikai korszerűsítése” című, TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00104 azonosító számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a Széchenyi 2020 program keretében, a 3626 Hangony, Rákóczi út 72. hrsz.: 5. helyszínen valósult meg 54,85 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül meghirdetett TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése tárgyú felhíváson.

TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00030 Helyi identitás és kohézió erősítése a Nádasd és Hangony völgyi településeken

Projekt megnevezése: TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00030 „Helyi identitás és kohézió erősítése a Nádasd és Hangony völgyi településeken”

Támogatás összege: 100.000.000 Ft

Projekt összköltsége: 100.000.000 Ft

A támogatás mértéke (%-ban): 100%

Szerződés hatályba lépésének dátuma: 2018.07.30.

Projekt megvalósításának kezdete: 2018.05.17.

Projekt megvalósítás tervezett befejezése: 2021.08.31.

A projekt alapadatai:

A kedvezményezett neve: Arló Nagyközség Önkormányzata

Konzorciumi partnerek:

  • Arlói Közéletért és Kultúráért Egyesület
  • Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata
  • Domaháza Község Önkormányzata
  • Hangony Községi Önkormányzata
  • Járdánháza Község Önkormányzata
  • Kissikátor Község Önkormányzata

Projekt megnevezése TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00030 „Helyi identitás és kohézió erősítése a Nádasd és Hangony völgyi településeken”

Támogatás összege: 100.000.000 Ft
Projekt összköltsége: 100.000.000 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%

Szerződés hatályba lépésének dátuma: 2018.07.30.
Projekt megvalósításának kezdete: 2018.05.17.
Projekt megvalósítás tervezett befejezése: 2021.08.31.

A TOP-5.3.1-16„Helyi identitás és kohézió erősítése” pályázati konstrukció keretében Arló Nagyközség Önkormányzata és konzorciumi partnerei a „Helyi identitás és kohézió erősítése a Nádasd és Hangony völgyi településeken” című projekt keretében összesen 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyertek el.

A helyi közösségek fejlesztése elsősorban települések, településrészek, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését, a közösségi szerepvállalás erősödését jelenti. Ez a társadalmi felzárkózási politikának is fontos eszköze, a közösségi munka hatására az érintett emberek is együttműködnek a problémák megoldásában.

Az intézkedés kapcsán közösségi térségi, települési, illetve településrészi helyi identitást erősítő közösségfejlesztési folyamatok, továbbá közösségi részvételre épülő tervezési gyakorlatok alkalmazása, szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok valósulhatnak meg.

A beavatkozások eredményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata, a helyi civil társadalom megerősödése segíti a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését, erősödik a civil aktivitás, kialakulnak, illetve megerősödnek szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, településrészekhez, térséghez való kötődés. A beavatkozás következtében a meglévő (humán) erőforrások felszínre kerülnek, az együttműködések következtében ezen erőforrások aktivizálódnak és minőségi változást hoznak a település, települési közösségek életében.

A projekt forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.